A vámpírkormány 12 évnyi lopásának és hazudozásának köszönhetően hétfőn jutott el oda a magyar gazdaság, ahova sosem lett volna szabad. 1 euróért 400 forintot kérnek! Ez a lélektani rémálomhatár egyértelműen mutatja, Orbánék politikája teljesen hibás.
Schmuck Erzsébet, a nagykátai jelöltje az egyesült ellenzéknek, Facebook oldalán tett közzé bejegyzést, melyben a hétfői eseményeket elemzi. Már mielőtt Orbán kebelbarátja, Putyin kirobbantotta volna a háborúját, a magyar infláció akkor is az egekben volt, és az államadósság is a csúcson volt.
A Magyar Nemzeti Bank 5.35 %-ra emelte az 1 hetes betéti kamatokat, de ez sem segített, a valutánk elképesztő mélyrepülésbe kezdett a háború óta.
Orbán EU ellenes politikájának köszönhetően országunk pénzneme lassan semmit sem fog érni. Nem kell messzire mennünk, elég Szlovéniába, vagy Szlovákiába tekintenünk, ott már nyugodtak lehetnek az emberek, hiszen már bevezették az eurót.
A magyar forint a román lejhez képest is 12%-ot gyengült, de a cseh korona is jobban teljesít, majd 5%-kal ér többet a forinthoz képest. A lengyel zloty is javult csaknem 3%-ot. A magyar kormány tudna segíteni ezen, ha olyan költségvetési politikát folytatna, mely nem támogatja az inflációt a kiadások növelésén keresztül.
- írta posztjában Schmuck.
A vámpírkormánynak ezt meg kellett volna előznie, most szótlanul várják a további romlást. Pontosabban nem szótlanul, hiszen ezért is képesek Brüsszelt hibáztatni.
Schmucknak azonban van megoldási javaslata.
meg kell fékeznünk az áremelkedéseket, ennek azonnali eszköze az élelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentése. El kell kezdeni az euro bevezetésének folyamatát, és haza kell hoznunk azt a 15 ezer milliárd forintnyi uniós támogatást, amit Orbán Viktor a putyini modell szerinti korrupciója miatt már nem kap meg.
- vázolta az alapvető elképzeléseit az ellenzék közös jelöltje.
Orbánék gazdaságpolitikája is elbukott, ezt a 400 forintos euró egyértelműen jelzi, április 3-án ezt is figyelembe kell vennünk, nyugati, fejlődő pályára fordulunk végre, vagy követjük a putyini példát.
Nem engedhetjük, hogy Orbán évtizedekre megpecsételje országunk sorsát. - Schmuck tesz ellene
Orbán 12 éve dörgölőzik Putyinhoz, ennek az lett az eredménye, hogy országunk teljesen kiszolgáltatott lett az orosz gáznak és atomenergiának. Schmuck szerint még időben vagyunk, de cselekedni kell!
Elég a háborús uszításból! Schmuck Erzsébet tüntetni hív minket
Az egész világ Ukrajna mellet szolidarít és mindenben igyekszik kiállni mellettük. Eközben Orbán még mindig nem tud hátat fordítani gazdájának.
Orbán a klímavédelem területén is elbukott. Schmuck azonnali változást sürget
Schmuck Erzsébet szerint Magyarországot fel kell készíteni a klímakatasztrófa következményeire, mivel Orbánék teljesen negligálták a környezetvédelem fontos szempontjait.